-Végre holnap lesz a nagy nap!!-örvendezett HaYoung.
-Igen, nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan eltelik az év-mondtam. Az a rengeteg készülődés....
-Hát igen, de ketten együtt megoldottuk, mint általában mindent-mondta HaYoung, majd megöleltük egymást.
-Nem is tudom mi lett volna velem nélküled-kezdtem. Most biztos nem készülnék még férjhez menni, ha nem vagy velem.
-Azt nem tudhatod-felelte HaYoung.
Így beszélgettünk a kastély aulájában, miközben még leellenőriztünk mindent. Igen, kastély volt a helyszín, amit kiválasztottunk, mert így mindenki kényelmesen elfért, és ha valaki nem tudott volna hazamenni ott is tudott aludni. Ez egy kis szolid kastély Kétpón, az Almásy-kastély. Sárgás a festése, van egy medencéje, és egy nagy kertje. Ezt a helyet egyébként meglepő módon a fiúk találták.
A ceremónia a kastélyban, a vacsora, majd a lagzi pedig a kertben lesz. Megnéztük az asztalokat is, már mind meg volt terítve, szépen elrendezve, még elvégeztük az utolsó simításokat az ülésrenden.
Így fognak majd este kinézni az asztalok: (ez az én ötletem volt, mivel én vagyok a kreatív fej a csapatban)
A srácoknak a mai napra pihenőt adtunk, nem tudom hogy elmentek-e valahová, mondjuk legénybúcsúba. :)
HaYoung-gal még megnéztük a két gyönyörű esküvői ruhánkat. Persze ezt is egyszerre választottuk, és picit hasonló is lesz a kettő.
HaYoung ruhája:
Ez pedig az én ruhám:
A csokrokat még nem hoztuk el, meg a tortákat se, azt majd holnap intézzük. Miközben a szobában gyönyörködtünk a ruháinkban, egy kicsit elérzékenyültünk mindketten, és arról kezdtünk el beszélgetni, hogy hogyan is jutottunk el idáig, mik is történtek velünk.
-Emlékszel, mikor kiderült, hogy mindkettőnket felvettek az egyetemre?-kérdezte HaYoung.
-Persze-kezdtem. Nagyon örültünk, bár tudtuk hogy sikerülni fog, mert sok pontot szereztünk.
-Igen-igen, utána meg pezsgőztünk a folyóparton a többiekkel.
-Hát az nagyon jó volt. És arra emlékszel még, hogy hogy becéztelek??-kérdeztem.
-Öööö, várjál... most hirtelen nem jut eszembe, segíts kérlek-mondta.
-Youni volt a beceneved, nah így már leesett?-kérdeztem viccesen.
-Óóó, hát persze-felelte. Unnie, te mindig beceneveket adtál azoknak, akiket közel éreztél a szívedhez.
-Igen, de Kevinnek sose tudtam becenevet adni, valahogy az öcsémként tekintettem rá, és néha Öcskösnek hívtam.
-Ááá, igen, és azt nem szerette!! Hahaha-nevetett jót HaYoung. De Joon-nak egyből adtál becenevet, mikor megismerkedtetek, és először nem is merted elmondani neki. Úgy tudta meg, hogy egyszer elszóltad magad.
-Jah... az akkor elég ciki volt-mondtam.
Így beszélgettünk tovább, a történetünket idáig a következő részben kezdem megírni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése